Mindenki fél valamitöl, valaki fél a sötétben, valaki fél a rovaroktól valaki fél a szívét kitárni valakinek ,és van olyn mint én, fél az élettöl. Én mindazt testesítem meg amitől mások félnek, félnek kimondani valamit valakinek és félnek megtenni valamit valakiért. ez nálam is pont ugyanigy volt mignem kimondtam egy lány szemébe azt hogy szeretlek!! És amikor felesküdtem hogy mindenáron boldoggá teszem. Eddig ha bünbak kellet hát tessék itt vagyok, hé,itt lent. de már felelösségel tartozom azért amit csinálok mert ketten vagyunk ! Azzá lettem aminek teremtettetek egy olyan ember aki küzdeni akar a világ romlása ellen megmutatni hogy ezt nem igy kéne! hogy lehet valami jobbat is csinálni ! Csak eccer szeretnék a figyelem központjában, egy asztalon állni, szétszakítani a polómat és torkom szakattábol ordibálni hogy én ezt másképpen gondolom ! de ezt csak az hallaná meg aki változtatni akar, akiben ugyanez van meg mint bennem és benne (L). Felakarom magamra hivni a figyelmet, meg akarok mindenkit botránkoztatni , de rám csak az fog figyelni aki megakar érteni! Tudom sokszor megbántottalak(L) ne haragudj csak egy kölyök vagyok kis álmokkal hattalmas szívvel. soha nem akartam senkinek megfelelni de valahogyan ugy érzem hogy neked nem is kell. az élettöl és saját magamtól félek hogy mit tesz az agyam ha már nem kell az ölelésem. mit fogok akkor tenni ha már nem én kellek. probálok hős lenni és szent! de valahogy egyiksem jön össze :S
Ezt is én rontottam el,
Azt hittem nekem más is kell,
De mióta elmentél, már nincs aki átölel.
Nincs az, ki csókkal altat el.
Nyomasztó magányos ez a csend,
Megunt nappalok, átsírt éjjelek,
Mert azaz én hibám, hogy nem lehetsz itt velem,
Hogy nem foghatom a két kezed.
Túl szép volt, úgy csábított,
Elfogadtam, elkábított,
A mérgezett alma torkomon szorított,
Mikor észhez kaptam, már késő volt.
Azóta félig holt vagyok,
ég és föld közt bolyongok.
Rég a csókodat várom, azt ami feloldoz,
Mi szívembe új reményt hozott.
Túl szép volt, úgy csábított,
Elfogadtam, elkábított,
A mérgezett alma torkomon szorított,
Mikor észhez kaptam, már késő volt.
Azóta félig holt vagyok,
ég és föld közt bolyongok.
Rég a csókodat várom, azt ami feloldoz,
Mi szívembe új reményt hozott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése