miért teszed ezt velem?
Édesem! Azok a te szemeid, amelyet egyenest engem bámulnak?
Angyalom! Mindenhol csak a te mosolyodat látom!
Drágám! Állj!
Lezuhan az éjszaka, és én körökben futok
A saját képzeletem üldöz engem.
Mondd el nekem, én megbocsátok, mondd, hogy mindig az enyém leszel,
Mondd azt, hogy mindennek vége van, mondd, hogy jól vagyok…
Senki sem érdemli meg, hogy így éljen!
Megérintem az ajkaid, és a szemeidet bámulom,
Mosolyogsz, és így érzem, hogy szárnyalok
Te vagy az oka annak, hogy a szívem még dobog,
Ma csak te és én…
Az éjszaka olyan sötét, mint a gondolataim,
Előkészíti a helyszínt a visszatérésemhez.
A villámlás csípi a sarkaim,
Ahogy épp hazafelé rohanok.
Fáradtan tántorgok,
A halovány hangjának dallama felé.
A démonok kinevetik a próbálkozásom,
Hogy szabad legyek.
Az ablakok meghajlítják a finom tükröződését
A sötét sziluettje csak nekem táncol.
Egy ideje már számítottam rád, uram!
Engedd meg, hogy bemutatkozzam,
Én vagyok az, aki a szálakat mozgatja, fiam.
Szerencsés vagy, nem öllek meg ott, ahol vagy!
Édes Istenem! Ez ő!

Ma felemelem az üvegemet,
Ez nem lehet valóság.
Most már tudom, itt az idő, hogy menjek,
A türelmem nem tart sokáig,
Minden reményem odaveszett,
Elvesztettem még a lelkemet is.
Holnap én következem.